Aggódnak az új juttatások miatt a HR-esek2012. február 8., szerda 11:46 Bizonytalanok a HR szakemberek az új cafeteria rendszerrel kapcsolatban, többségük az előző szabályozás híve. A hagyományos utalványokat éppúgy keresik, mint az állami háttérrel érkezőket - derül ki egy friss felmérésből, amelyben kétezer HR-es illetve cégvezetők véleményét kérdezték a 2012-es törvényi változásokkal kapcsolatban.
Az Edenred Magyarország kutatásában résztvevő válaszadók leginkább az utalványok használhatósága miatt aggódnak: 90 százalékuk megegyezik abban, hogy a kiterjedt és megbízható elfogadóhely-hálózat kulcsfontosságú. A jelenlegi helyzetben a HR szakemberek attól tartanak, hogy az állami monopolhelyzetben kínált új utalvány nem nyeri el a munkavállalók tetszését az elfogadóhelyi-háttér hiánya miatt.
A válaszadók 81 százalékának hasonlóképpen fontos a szabad érték- és használatválasztás lehetősége. A válaszadóknak még az a 9,2 százaléka is, aki teljesen vagy részben elégedett az állami cafeteria megoldással, egyetért az elfogadóhely-hálózat és a szabad értékválasztás fontosságával. Valószínűleg ez a fő oka, hogy a kutatásban résztvevő, vállalatvezetésben dolgozók és a HR-esek 85 százaléka egyetért azzal az állítással, hogy az állam által bevezetett új utalvány nem feltétlenül kielégítő megoldás az alkalmazottaknak. A válaszadók 60 százaléka azt is hozzátette, hogy ezt az utalványt nehéz lesz használni, az elfogadóhelyek hiánya miatt. A használhatóság a 2012-es változásokkal bevezetett elektronikusan adható juttatási formákkal kapcsolatban is kulcskérdés. A fő aggodalom az elektronikus kártyákkal kapcsolatban is hasonló: a POS terminálok alacsony penetrációja. Viszont a válaszadók 58 százaléka hozzáteszi, hogy ez a termék másfél év múlva már piacéretté válhat. A válaszadók fele szerint az alkalmazottaknak túl bonyolult lesz a háromzsebes rendszert használni, és így a HR-esekre nagyobb terhelést ró, ha ennek a juttatásnak a használatát kell segíteniük szervezetükben. A munkavállalókért aggódnak A változásokkal kapcsolatos félelmek középpontjában a munkavállalói elégedettség áll: a HR részlegeknek nehézséget okoz, hogy elmagyarázzák a dolgozóknak, hogyan járhatnak jól a 2012-ben bevezetett új lehetőségekkel. A válaszadók 82 százaléka attól tart, hogy a dolgozók életét hátrányosan befolyásolják a változások következményei, 79 százalékuk pedig azt is hozzáteszi, hogy ennek oka a 2012-ben bevezetett új utalványok korlátozott használhatósága. A kutatásban résztvevő vállalatvezetők és HR szakemberek 62 százalékának gondot okoz az új törvény és benne foglalt juttatási formák megértése. Az aggodalmak a cafetéria-csomagok értékéhez is kapcsolódnak: a válaszadóknak csupán 18 százaléka növelné ezt, 51 százalék még nem döntött január első heteiben. A válaszadók azon részének (9,2 százalék), aki teljesen vagy részben elégedett az új juttatási formákkal, 42 százaléka nem tudja még, hogy növeljen-e vagy csökkentsen a cafetéria-kereteken. Előrendeltek hagyományos és új utalványokat is Amikor a kutatásban arról kérdezték a válaszadókat, hogy milyen utalványok használatát tervezik 2012-ben, 56 százalékuk jelölte meg, hogy az új utalványokkal is próbát tesz, de ezzel együtt 52 százalékuk továbbra is benne hagyja a hagyományos étkezési utalványokat a juttatási rendszerekben. Forrás: HR Portal |
Betöltés ESEMÉNYbevitelÖn is ingyenesen megjelentetheti cége HR-szakmai rendezvényeit. |
Béren kívüli juttatásokEgyre többen számíthatnak csak a fizetésükre Aggódnak az új juttatások miatt a HR-esek Miért kötnek a cégek egyre több dolgozóra biztosítást? Kevesebb cafeteria, technikailag sem zökkenőmentes indulás Erzsébet-utalvány: hipermarketekben nem lehet felhasználni Így érdemes kezelniük a munkáltatóknak a SZÉP-kártyát Erzsébet-utalvány: kizárják a nemzetközi üzletláncokat? Részletek az Erzsébet-utalvány kibocsátásáról Adómentes lesz a munkáltatói betegbiztosítás Előny és hátrány: mérlegen a cafeteriaTovábbi bérenkívüli cikkek Heti ajánlóMagnéziummal a stressz ellen [tipp]Jelölt adatbázisok használata a toborzásban. Hatékony toborzási mód vagy kidobott pénz? [tipp]A 2012-es I. törvény: Az új Munka Törvénykönyve - átfogó felkészítő! [tipp]Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban [tipp]Mindent az új Mt-ről, ahogyan az hatályba lépett [tipp]Egészségtudatos alkalmazottak = növekvő nyereség! [tipp]Az Excel több, mint egy elektronikus kockásfüzet [tipp]Kék Kártyával csábítanák Európába a magasan képzett munkavállalókat [tipp]A hirdetés nem elég, de fejvadászra nem költene?Toborzás egyszerűen, hatékonyan, mégis kis költséggel [tipp]Sikeres magyar vállalkozások a semmiből - hogyan csinálták? [tipp]BeszámolókA mérnökök és az informatikusok voltak a legkeresettebbek Vezetés: katonai művelet helyett ma már művészet Többet adózik jövőre a cafeteria: íme a változások [tipp] Milyen lehetősége van egy kkv-nak itthon és külföldön? Hogyan lehet menedzselni a művészetet? - Zoránnal "a színfalak mögött" Folyamat-egyszerűsítés HR-területen Zwack Izabella egy családi vállalkozás generációs kihívásairól Interimek segíthetik a vezetőket az új kihívásokban Kölcsönzés öt évig - ez a jövő? Munka gyes mellett: sok a problémaKönyvajánlóA munkajog nagy kézikönyve 20086+1 VEZETŐI tréning könyvcsomag A Legfelsőbb Bíróság civilisztikai iránymutatásai - MunkajogMunkajogi e-kommentár Kézírás és karrier További könyvekLegnépszerűbb rendezvények„Appreciative Inquiry” - a pozitív pszichológia és az erősségekre alapozó coaching módszere. HR Adminisztráció (1 napos workshop) Kreativitás és problémamegoldás Munkahelyi konfliktus és stresszkezelés Az eredményes asszisztens IX. Magyar Munkajogi Konferencia Visegrád - Előjelentkezés! Krauthammer HR workshopok - Vezetőtámogató eszközök és modellek Számítógépes prezentáció készítés Munkatársak professzionális kiválasztása Excel programozás |
Aktuális rendezvényeink: 88





