A mérnökök és az informatikusok voltak a legkeresettebbek2012. január 19., csütörtök 13:04 Az október 5-6-án megrendezett HVG Állásbörze a szervezők adatai szerint sok tekintetben rekordokat döntött: a két nap alatt 138 kiállító 3141 állásajánlata és több száz képzési ajánlata közül összesen közel 11.000 álláskereső válogatott a helyszínen.
A rendezvényre látogatók tájékozódását már a bejáratnál színes, a keresettebb szakterületekre koncentráló színkódolt mappa és kiadvány segítette, a látogatók pedig újdonságként Mosolykártyákkal díjazhatták a számukra szimpatikus kiállítókat.
![]() Az állásbörze látogatói közt keresettek voltak a mérnökök (a cégek 64%-a kínált nekik állást) és az informatikusok (48%), de könnyen találhattak maguknak ajánlatot a több nyelven magabiztosan beszélő (55%) álláskeresők is. Az állásajánlatok mellett számtalan képzési lehetőség, önkéntes és diákmunka ajánlat és színes programok közül válogathattak az érdeklődők. A látogatók többsége tudatos álláskeresőként érkezett a rendezvényre (83,73%-uk kifejezetten állást keresett a helyszínen), így a látogatók több mint fele legalább három helyre adott le önéletrajzot vagy pályázati anyagot. Karrierépítési tanácsok több mint 1000 álláskeresőnek A helyszínen az állásajánlatokon túl számtalan program várta az érdeklődőket: karrier és önéletrajz tanácsadás, képzési és diákmunka lehetőségek, önkéntes alapítványok, egyesületek ajánlatai, próba nyelvvizsga és próbainterjú – csak néhány a számtalan program közül. Az ElőadóTér álláskeresőknek szóló izgalmas előadásait, beszélgetéseit is nagy érdeklődés övezte, Ördög Nóra például több száz hölgynek mesélte el, hogy bár nem gondolnánk, de a médiában való elhelyezkedéshez a legfontosabb tulajdonság a türelem. A vállalkozó kedvűek akár egy LEGO építő versenyen is részt vehettek, vagy kipróbálhatták a Red Bull szimulációs játékait, telefonjait, esetleg a különleges bicikliket is. A színes programokon mindkét nap több ezer ember fordult meg, volt aki állást keresett, volt aki csak szerette volna felmérni a lehetőségeit mielőtt kézbe kapja a diplomát, mást pedig csak egy érdekes program vagy előadás vonzott a helyszínre. ![]() Elégedett kiállítók A rendezvény sikerével a kiállítók is elégedettek voltak. Váradi Judit, a Morgan Stanley toborzási vezetője szerint 2007 óta rengeteget fejlődött az állásbörze: „Évről-évre újabb ötletekkel állnak elő a szervezők alkalmazkodva a toborzási trendekhez és igényekhez mind a kiállítók, mind az álláskeresők szempontjából. Többek között hasznos és érdekes előadásokat szerveznek a látogatóknak, melyeket kollégáink is szívesen meghallgatnak. Ezen kívül nagyon sok extra szolgáltatás érhető el számunkra kiállítóként, így például örömmel fogadtuk a hűségprogramot, a virtuális standokat és az állásbörzék pontos statisztikáit, melyekről a rendezvényt követően mindig kapunk tájékoztatást.” A következő állásbörze 2012. február 22-23-án kerül megrendezésre a SYMA csarnokban. Bővebb információ: www.hvgallasborze.hu |
Betöltés ESEMÉNYbevitelÖn is ingyenesen megjelentetheti cége HR-szakmai rendezvényeit. |
Béren kívüli juttatásokEgyre többen számíthatnak csak a fizetésükre Aggódnak az új juttatások miatt a HR-esek Miért kötnek a cégek egyre több dolgozóra biztosítást? Kevesebb cafeteria, technikailag sem zökkenőmentes indulás Erzsébet-utalvány: hipermarketekben nem lehet felhasználni Így érdemes kezelniük a munkáltatóknak a SZÉP-kártyát Erzsébet-utalvány: kizárják a nemzetközi üzletláncokat? Részletek az Erzsébet-utalvány kibocsátásáról Adómentes lesz a munkáltatói betegbiztosítás Előny és hátrány: mérlegen a cafeteriaTovábbi bérenkívüli cikkek Heti ajánlóMagnéziummal a stressz ellen [tipp]Jelölt adatbázisok használata a toborzásban. Hatékony toborzási mód vagy kidobott pénz? [tipp]A 2012-es I. törvény: Az új Munka Törvénykönyve - átfogó felkészítő! [tipp]Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban [tipp]Mindent az új Mt-ről, ahogyan az hatályba lépett [tipp]Egészségtudatos alkalmazottak = növekvő nyereség! [tipp]Az Excel több, mint egy elektronikus kockásfüzet [tipp]Kék Kártyával csábítanák Európába a magasan képzett munkavállalókat [tipp]A hirdetés nem elég, de fejvadászra nem költene?Toborzás egyszerűen, hatékonyan, mégis kis költséggel [tipp]Sikeres magyar vállalkozások a semmiből - hogyan csinálták? [tipp]BeszámolókA mérnökök és az informatikusok voltak a legkeresettebbek Vezetés: katonai művelet helyett ma már művészet Többet adózik jövőre a cafeteria: íme a változások [tipp] Milyen lehetősége van egy kkv-nak itthon és külföldön? Hogyan lehet menedzselni a művészetet? - Zoránnal "a színfalak mögött" Folyamat-egyszerűsítés HR-területen Zwack Izabella egy családi vállalkozás generációs kihívásairól Interimek segíthetik a vezetőket az új kihívásokban Kölcsönzés öt évig - ez a jövő? Munka gyes mellett: sok a problémaKönyvajánlóA munkajog nagy kézikönyve 20086+1 VEZETŐI tréning könyvcsomag A Legfelsőbb Bíróság civilisztikai iránymutatásai - MunkajogMunkajogi e-kommentár Kézírás és karrier További könyvekLegnépszerűbb rendezvények„Appreciative Inquiry” - a pozitív pszichológia és az erősségekre alapozó coaching módszere. HR Adminisztráció (1 napos workshop) Kreativitás és problémamegoldás Munkahelyi konfliktus és stresszkezelés Az eredményes asszisztens IX. Magyar Munkajogi Konferencia Visegrád - Előjelentkezés! Krauthammer HR workshopok - Vezetőtámogató eszközök és modellek Számítógépes prezentáció készítés Munkatársak professzionális kiválasztása Excel programozás |
Aktuális rendezvényeink: 88







